Home

Hosszúcsapos metszés

Cirfandli - Wikipédi

  1. Magyarországon csak a Mecsekaljai borvidék Pécsi körzetében termesztik. Helyi fajta. A pécsi káptalan kezdeményezésére 1850 körül került Baranyába. A Móri ezerjót néha tévesen Zierfandlernek nevezik.. Kerekded levele változatosan tagolt, a széle a fonák felé hajló, bronzos árnyalatú
  2. ősítésre. Tőkéje erősen növő, sűrű vesszőzetű
  3. A hosszúcsapos metszés. A hosszúcsapos metszés két év alatt alakítható ki. Az első évben a termőalapon egy kétrügyes csapot hagyunk. A két világos rügyből kihajtó hajtást a második év tavaszán úgy metsszük meg, hogy az alsó rügyből kihajtó vesszőt két rügyre, a felső rügyből kihajtó vesszőt hosszúcsapra.

A hosszúcsapos metszés 219 Szálvesszős metszés 219 A metszést kiegészítő műveletek 220 A nyesedék összegyűjtése, bedolgozása 220 A szálvesszők elrendezése, kötözése 222 A zöldmunkák 223 A fitomassza szerkezete és a termőegyensúly 224 A hajtásválogatás 22 A nyári metszés egyébként a vesszők beérését is segíti és javítja a téltűrő képességüket. Bonyolítja a helyzetet, hogy ebben a csoportban nagyon fagyérzékeny fajták is vannak. Ezeknél az a legjobb megoldás, ha szüret után egy előmetszést végzünk, és tavasszal, a virágzáskor végezzük el a végleges vesszőszám. Hosszúcsapos metszés: - amikor 3 - 5 világos rügyet hagyunk - leggyakoribb módja a csercsapos váltómetszés >>> a termőalapon kétrügyes csapot hagyunk, majd a második évben a felsővesszőt hosszúcsapra, az alsót pedig 2 rügyes ugarcsapra metsszük. A következő évben a hosszúcsapot levágjuk és az ugarcsap. A kordon mellett nevelt szőlőtőkét több módon metszhetjük: általában rövid- vagy hosszúcsapos váltómetszést alkalmazunk, de érdemes megismerkedni más metszés módokkal is, főleg ha azok semmivel sem bonyolultabbak, mint az általunk megszokott módszer (Hogy el ne tévesszük metszés közben mondogassuk ezt: fölső le, alsó kettőre.) A hosszúcsapos váltómetszést is két rügyre metszéssel indítjuk, de a következő évben a fölső rügyből nőtt vesszőt nem távolítjuk el, hanem hosszúcsapra (3-5 rügy) metsszük, míg az alsó rügyből nőttet 2 rügyre. Ezután ugyanezt.

Bujább fejlődésű szárat teljes egészében (a koronarügyekkel) eltávolítjuk (sima metszés). Legyengült fiatal vagy idős tőkén 1-3 rügykört hagyunk meg (rövid, hosszúcsapos metszés). Eltávolítjuk a tarackszerű szárrészeket és a beteg tőkéket is. Metszés után a tőkéket 5 cm vastag talajjal betakarjuk Hosszúcsapos metszés esetén a tőkéken 3-5 rügyes elemeket hagyunk. A hosszú csapok alkalmazásának feltétele a csúcsdominancia elleni küzdelem, hiszen a metszési elemeken általában csak a felsőbb helyzetű két rügy fakad, illetve ezekből képződnek a legerősebb hajtások a Badacsonyi borvidéken, a bakművelésű tőkéken (2 világos szemes metszés), az Alföldön fejművelésű tőkéken, Kadarka, Kövidinka, Ezerjó, Izsáki, Piros szlanka stb. fajták esetében, vertikóművelésen. A hosszú metszések közül: • Hosszúcsapos metszés: hagyományos fej- és bakműveléseken váltómetszés, hosszúcsapos metszés. Szakszerű váltómetszéssel a tőke semmivel sem magasodik fel jobban, mint ha kizárólag rövid metszést alkalmaznánk. A néhány év alatt esetleg felmagasodott termőalapok a szokásos módon ifjíthatók. Minden művelésmódnál használható, ha a tőke egészséges és erős A metszés talán elsőre kissé bonyolultnak látszik, de némi gyakorlattal könnyen elsajátítható. Tanuld meg a helyes metszés fogásait és trükkjeit Bálint gazdától. 10 házikerti gyümölcsfa metszése 100 perc videón (DVD + kiskönyv). Helyes metszéssel a fák nemcsak többet és szebbet teremnek, de életük is meghosszabbodik

A hosszúcsapos metszés kiválóan alkalmas még a vidékünkön igen elterjedt direkt termő fajta, az Izabella metszésére is. Bár ez a fajta szinte minden metszésmód mellet terem, mégis érdemes metszésére odafigyelni, hogy a tőkék ne kopaszodjanak fel, a tőkeforma fenntartható legyen A hosszúcsapos metszés szabályait alkalmazzuk a szálvesszős metszésnél is, csak a hosszúcsap helyett szálvesszőt (9 - 20 rügy), vagy félszálvesszőt hagyunk (6 - 8 rügy). Egyes művelési módoknál, mint az ernyőművelés 2-3 szálvesszőt hagyunk, melyet még kihajtá A metszés helye közvetlenül az egyik rügy felett legyen. Ezzel az eljárással elősegítjük a rövid termőnyársak kifejlődését. Ne vágjunk bele az új fás hajtásokba. Hagyjuk meg az összes fejlődő gyümölcsöt, és a friss fás hajtásokat se metsszük le

Jubileumi sorozat - 10 éves a Kurca TV Az őszibarackfa metszés titkai, készült 2010-ben - Duration: 22:12. Kurca Televízió - Agrárpercek 31,926 views 22:1 Előszó a nyolcadik kiadáshoz: 3: A szőlő: A szőlőtermesztés szerepe az emberiség életében: 7: Szőlőtermesztésünk kialakulása és helyzet

Eszter (szőlőfajta) - Wikipédi

A metszés időzítése idén jól sikerült, az élet még nem indult el a vesszőkben. Ahogy tavaly ígértem, folytatom a hosszúcsapos metszés bemutatását, hátha így nekem is könnyebben sikerül megértenem a dolgokat. Szóval ott tartottunk, hogy a kordonkaron lévő vesszőket tavaly 2 rügyre (rövid csap) metszettem vissza A metszés módjához a következő szempontokat kell figyelembe venni: A növény faját, fajtáját Minden fafaj a rá jellemző metszésmódot igényli, de ez még fajtánként is változhat. Faj/fajtaidegen metszésmód súlyos károkat okozhat, amit évek munkájával lehet úgy-ahogy jóvá tenni

Kertészeti alapismeretek Sulinet Tudásbázi

A művelési módszer mindig az előzetes metszéstől függ. Szőlőművelés ahogy nem szabad... Állandóan filozofálgatok itt magamban szerintem milyen is a jó szőlőművelés, fej-, bak-, alacsonykordon-, Guyot-művelés, hosszúcsapos metszés Borának jellemzői Gyalogművelés támasz nélküli szőlőtermeszté A hosszúcsapos metszés szabályai. 1. első év: kétrügyes csapot hagyunk, amelyből később cser és termőalap lesz, 2. második év: az első évi csap mindkét rügye kifakadt, az alsó vesszőt kétrügyes rövidcsapra, a felsőt négyrügyes hosszúcsapra metsszük meg, 3. harmadik év: a hosszúcsapot tőből eltávolítjuk, az előző évi rövidcsap felső vesszőjét.

Nézzük meg részletesebben a metszés lehetséges időpontjait. A metszés történhet a fák nyugalmi időszakában, lombtalan állapotban, vagy a vegetációs időszakban, nyáron. Ezen belül is különböző időpontokat választhatunk, ami aztán hatással van a gyümölcsfák további fejlődésére, élettevékenységeire Ezért a metszés- és a művelésmódokat csak együtt lehet tárgyalni. I. A metszés ismertetését a metszés biológiai alapjaival kell kezdeni. 1. A polaritás: A növények egyik alapvető jellegzetessége, hogy felső részükön hajtásrészeket, az alsó részükön gyökereket hoznak • Hosszúcsapos metszés: A termőcsapot ennél a metszésmódnál 3-5 rügyre metsszük vissza! A nagy fürtű fajtáknál alkalmazzuk, ahol az alsó rügyek kevésbé termékenyek. Bemutatásakor kétrügyes rövidcsapból induljunk ki, ebből két vessző fejlődik, amelyek közül a felsőt hosszúra hagyjuk (3-5 rügy), az alsón. A hosszúcsapos váltómetszést is 2 rügyre metszéssel indítjuk, de a következő évben a felső rügyből nőtt vesszőt nem távolítjuk el, hanem hosszúcsapra, 3-5 rügyre metsszük, addig az alsó rügyből nőttet 2 rügyre. A rügy ellentétes oldalára essen a metszés lejtése a könnyezés miatt, ami így nem folyik a rügyre. Metszésmódok szempontjából 5 félét különböztetünk meg: kopaszmetszés, rövidcsapos metszés, hosszúcsapos metszés, félszálvesszős metszés, szálvesszős metszés. Ezek között találunk hagyományos és tájegységekre jellemző metszésformákat is. A metszésfajta a művelésmódtól is függ

Kozma Pál: A szőlő és termesztése II

  1. den nyelvén
  2. A szőlő éves munkái 1.Metszés: évelő kultúrnövényeink közül a szőlő hajtásrendszerét -ezen belül elsősorban vesszőállományát - csökkentjük a legnagyobb mértékben az évenkénti rendszeres metszéssel. A metszés
  3. Régikönyvek, Csepregi Pál - A szőlő metszés
  4. Szeretettel köszöntelek a Kertészkedők és háziállat tartók klubja közösségi oldalán . Csatlakozz te is közösségünkhöz És máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.. Ezt találod a közösségünkben

A különbség, hogy a Kékfrankos és a Királylányka az úgynevezett klasszikus kordonművelésre lesz kialakítva (ezen a rövidcsapos, vagy hosszúcsapos metszés szerint lehet majd később metszeni), míg a franciák, azaz a merlot illetve a chardonnay ún. guyot művelésmóddal kerülnek a kordonra (itt majd később szálvesszős. A metszés ismertetését a metszés biológiai alapjaival kell kezdeni. 1. A polaritás: lehet rövid- vagy hosszúcsapos váltómetszés. Ha hosszúcsapos metszést alkalmazunk, a hosszú csap alatt mindig hagyjunk ugar csapot a felkopaszodás elkerülésének az érdekében. Ezt a metszésmódot főleg hegyvidékeke

180 - Rövidcsapos metszés 180 - Hosszúcsapos metszés 180 - Félszálvesszős és szálvesszős metszés 181 - Vegyescsapos metszés 181 - Harmatgyökerezés 181 - Metszés utáni munkák 182 - A szőlő fedése, trágyázása, nyitása 183 - A szőlő betegségei és kártevői elleni védekezés 183 - Élettelen károsító tényező Ismerek termelőt, aki próbálkozik a Cirfandlival komolyabban, de a hosszúcsapos metszés miatt csak jó évjáratban ad különleges minőséget a bora. Szerintem klónszelektálni kellene a fajtát ahhoz, hogy a stabilabb termesztési értékek által jobban meg lehessen ismertetni a borát az emberekkel A mai Bozsik gazda műsorban elhangzott, hogy vannak olyan gyönyörű szőlő fajták, csemegék, amelyek jól bírják permetezés nélkül is

A kar huzalos támrendszerhez rögzített, rajta többnyire rövidcsapos metszést alkalmaznak, de előfordul a hosszúcsapos metszés is. A támrendszer a kartartó huzalon kívül 2 pár hajtástaró huzalt is tartalmaz. Egyszerű szálvesszős fejművelés A bakművelés az alacsony művelésű szőlők egyik típusa, amelynél minden évben. A bakműveléshez hazai borvidékeinken általában szálvesszővel kombinált hosszúcsapos metszés kapcsolódott. E metszési mód legjellegzetesebb formája a karikás művelés volt, melynek során egy vagy két szálvesszőt, ívvesszőt hagytak, amit aztán az első kötözés alkalmával abroncs ba, vagyis karikába hajtva kötöttek ki

• Hosszúcsapos metszés: - amikor 3 - 5 világos rügyet hagyunk - leggyakoribb módja a csercsapos váltómetszés >>> a termőalapon kétrügyes csapot hagyunk, majd a második évben a felsővesszőt hosszúcsapra, az alsót pedig 2 rügyes ugarcsapra metsszük. A következ A metszés A metszés a fitotechnikai műveletek cso­ portjába tartozik, amely azt jelenti, hogy mű­ veleteket a növények föld feletti részén végez ­ nek (Brickel és Joice, 1996). Ez lehet a növény egyes részeinek részleges vagy teljes eltávolí­ tása, illetve az egyes tőke részek kedvező tér­ beli elhelyezésének. A kordon mellett nevelt szőlőtőkét több módon metszhetjük: általában rövid- vagy hosszúcsapos váltómetszést alkalmazunk, de érdemes megismerkedni más metszés módokkal is, főleg ha azok semmivel sem bonyolultabbak, mint az általunk megszokott módszer Felolvasta fenti, bölcs útmutatását a szőlő metszésének fontos. A metszés előtt végezzünk rügyvizsgálatot a vesszőkön a kert vagy az ültetvény különböző részein, hogy megállapítsuk, nem szenvedtek-e fagykárt a tőkék a tél folyamán. Az ugyancsak alkalmazható hosszúcsapos váltómetszés esetén a két vessző közül a felsőt nem vágjuk le, hanem meghagyjuk 3-5 rügyesre. A metszés ismertetését a metszés biológiai alapjaival kell kezdeni. 1. A polaritás: A növények egyik alapvető jellegzetessége, hogy felső részükön hajtásrészeket, az alsó részükön gyökereket hoznak. A gyökerektől a legtávolabb található rügyek hajtanak ki a legkorábban és legerősebben. Ez a csúcsdominancia

A metszési módjai: kopaszmetszés, rövidcsapos metszés, hosszúcsapos metszés, szálvesszős metszés. Fej és bakművelés közötti átmenet: A Mátraaljai és Tokaji borvidéken alkalmazott művelési mód. Bakművelés: A Badacsonyi és a Somlói borvidékre jellemző. A jellemző tenyészterület 1-1,5 m² közötti Kopaszmetszés - Rövidcsapos metszés - Hosszúcsapos metszés - Vegyescsapos metszés - Szálvesszős metszés 128 A metszésmód megválasztásának irányelvei 136 A metszés ideje 138 A termés megtervezése metszéskor 138 A metszés 139 Téli fagy- és pállási kárt szenvedett szőlők metszése 143 A metszés járulékos munkái 14 A kordon mellett nevelt szőlőtőkét több módon metszhetjük: általában rövid- vagy hosszúcsapos váltómetszést alkalmazunk, de érdemes megismerkedni más metszés módokkal is, főleg ha azok semmivel sem bonyolultabbak, mint az általunk megszokott módszer.. Mi az az ernyőművelés

A hagyományos és a kortárs szőlőművelés módok között átmenetet képez az alacsony- és középmagas kordonművelés, melynek metszésmódja a rövid- és hosszúcsapos metszés. Létezik úgynevezett egyesfüggöny és kettősfüggöny művelés is Magyarországon csak a Mecsekaljai borvidék Pécsi körzetében termesztik. Helyi fajta. A pécsi káptalan kezdeményezésére 1850 körül került Szent Miklósra. A Móri ezerjót néha tévesen Zierfandlernek nevezik.. Kerekded levele változatosan tagolt, a széle a fonák felé hajló, bronzos árnyalatú shoot pruning fordítása a angol - magyar szótárban, a Glosbe ingyenes online szótárcsaládjában. Böngésszen milliónyi szót és kifejezést a világ minden nyelvén Kiemelkedő a fagytűrő képessége, gombás betegségeknek jól ellenáll. Magas művelésre, lugasok, tetőlugasok kialakítására ia alkalmas. A Palatina szőlő metszésekor a hosszúcsapos (6-9 rügy) és félszálvesszős (9 vagy több rügy) metszés ajánlott. Tulajdonságok: korai érésű, közepes termésű: A termék elérhet

Hosszúcsapos vagy szálvesszős metszés mellett bőven terem. Conegliano csemegeszőlő termőképessége: bőtermő, erős növekedési erélyű. Conegliano csemegeszőlő kártevői, betegségei: jól tűri a telet. túlérett állapotában aszúsodik. Peronoszpórával szemben közepesen, lisztharmattal és szürkepenésszel szemben csak. A Könyvbarlang antikvárium hírlevelére való feliratkozással a felhasználó hozzájárul, hogy a Könyvbarlang antikvárium termékeivel, szolgáltatásaival, akcióival közvetlenül a felhasználót keresse meg Hosszúcsapos metszés szükséges. Hűségpont (vásárlás után): 140. 2 800 Ft. A választott opciók feláraival növelt ár! db. Hosszúcsapos metszéssel, jó termékenyülés esetén jól terem. Megfelelő helyen rövid metszés mellett is kielégítő termést hoz. Lazább talajon is megfelelő hozama. Túlterhelve azonban minősége gyorsan romlik. Általában kevés cukrot termel. Alacsony, vagy középmagas művelésre alkalmas

A hosszúcsapos metszés nézzétek A tapasztalat sokat nyom a latban, és az a fegyvertény, hogy az előző év metszése megkönnyíti az idei év munkáját. Tavaly Robi barátom sokat segített a metszésnél (is) , ezért az általa, és általam kialakított tőkéket az idén könnyebben lehetett metszeni Szőlőskertek királynője muskotály Szőlőoltványok - kiváló minőség Szabadgyökeres oltvány (40-60 cm növények Megállt a szőlőtőkék mellett, kezében egy metszőollóval, s megkérdezte tőlem, mit gondolok, szabad e ilyen zimankóban megvágni egy növényt. A szőlő tavaszi metszése 2. 2016. február 10., 10:18 , 787. szám . A szőlő alakító metszéséről, a metszés alapszabályairól előző heti cikkemben írtam

A Cirfandli egy fehérborszőlő-fajta. Származása bizonytalan, egyes források szerint Ausztriából Gumpoldskirchen környékéről ered.[1] Hasonnevei: Cilifai. A nyári metszés egyik válfaja az úgynevezett csonkos metszés. Csonthéjasok orsó koronaformáinál alkalmazzuk. A módszer elég durvának tűnik, de nagyon hatásos. Minden olyan gallyat, ágat visszavágnak 30- -40 cm-es csonkra, amelyek meredeken felfelé törnek, felborítanák a korona háromszög egyensúlyát A metszés élettani háttere 2020-03-01 Okoskertesz Kerti munkák , Kertünk fái és bokrai 0 A kertészeti kultúrákban, ágazatokban a különböző növényi részek leválasztása (lemetszése), egyike azon munkálatoknak, amely a kertészeti növénytermesztés során egyik leggyakrabban alkalmazott fitotechnikai beavatkozás

A rövidmetszés — a hosszúcsapos metszést is beleértve — a felkopaszodás elkerülése és a termőcsapok tőkén belüli arányos eloszlása miatt általában váltómetszéssel történik. A fej- és a bakművelésben 3-4 évig egymásra metszés is előfordul Legolcsóbb: 700 Ft | Tartalom Előszó 5 A szőlőtőke részei 7 A szőlőtőke fás részei 8 A szőlőtőke gyökérzete 9 Milyen a szől Rád hagyom a szőlőt, hogy neveljen téged, és rád hagyom a bort,hogy te neveld magad. Rád hagyom a megfáradás örömét, a munka gyümölcsét, örökös hercegséget, az értelem tavát: idd saját szőlőd levét és edd magad kenyerét, hogy felismerd a hamis próféták szavát Alkonyi László Alkonyi Lászl Rozmaring metszése. A rozmaring népszerű fűszernövény, és nagyon egészséges is. A rozmaringot akkor kell megöntözni, amikor a talaj kissé kiszárad, vagy ahogyan az éghajlati viszonyok megkívánják. Télen elhanyagolható mennyiségű öntözést igényel egy-két szemre történő visszametszés (avagy rövidcsapos metszés) vagy szálvesszős (avagy hosszúcsapos) metszés, cięcie krótkie (przy pniu) lub cięcie długie (długie łozy), eurlex-diff-2018-06-20 eurlex-diff-2018-06-20.

Video: A gyümölcsfák metszési időpontja - Agroinform

Borlexikon.hu - szőlő és bor: A szőlő metszése, művelési módo

  1. őség termést. A szőlőről való gondoskodás egyik legfontosabb formája és eszköze a metszés. Ennek során a tőkéről nagyon sok feleslegesnek ítélt vesszőt kell
  2. Legyengült fiatal vagy idős tőkén 1-3 rügykört hagyunk meg (rövid, hosszúcsapos metszés). Eltávolítjuk a tarackszerű szárrészeket és a beteg tőkéket is. Metszés után a tőkéket 5 cm vastag talajjal betakarjuk. Felvezetése: a metszés befejeztével felaggatjuk az 1 mm vastag cinezett vezetődrótokat
  3. Tartalom Mi a szőlőlugas? 5 Alapvető követelmények 5 A szőlő szereti a lugasformát 8 A szőlőtőkék óriásai és matuzsálemei 8 Mit kell megtanulnunk? 12 Hogyan telepítsünk? 13 Terület, napfény 13 A talaj előkészítése 14 A forgatás időpontja 15 A tőkék helye 16 A telepítési anyag kiválasztása 16 Az anyag előkészítése 17 A kiültetés módjai 18 Az időpont.
  4. A metszés a szakszerűen válogatott szőlőtöveken, életképességük felismerése és koruk figyelembe vétele után kezdődhet el. Előbb egy rügyre, következő év tavaszán két rügyre, amiből két hajtás fejlődik, ezeket lehet vízszintesen jobbra-balra kötözni
  5. A tavaszi fagyok ellen megoldás lehet a részleges, több menetes metszés is. Ilyenkor a rendes metszési időben végezzünk előmetszést. A 2-3 biztonsági szálvessző metszetlenül hagyásán kívül a szokott módon megmetsszük a tőkéket. A meghagyott szálvesszőket az esetleges tavaszi fagyok után megmetszhetjük
  6. Kizárólag a rövidcsapos (egy-két rügyre történő) metszés, illetve a hosszúcsapos (szálvesszős) metszés engedélyezett. A Merlot N, Sémillon B és Muscadelle B szőlőfajták esetében a rügyek száma a metszéskor hektáronként legfeljebb 45 000 rügy, tőkénként pedig legfeljebb 18 rügy lehet

A szőlő metszése: ernyőművelés bemutatása videón

Szőlőtermesztés | Digitális Tankönyvtár

A szőlő metszése - Kertlap Kertészeti Magazin & Kertészeti

A Dunav csemegeszőlő augusztus közepén-végén érik. Fürtje igen nagy (nem ritka az 1kg-os fürt), tömött, bogyói középnagyok, megnyúlt-ovális alakúak, sötétpiros, lédúsak, rendkívül finom ízűek. Fagytűrő képessége kiemelkedő.Rothadásra nem hajlamos, peronoszpórával és lisztharmattal szemben toleráns Hosszúcsapos metszésnél a hosszúcsapon 3-5világos rügyet hagyunk meg, de a hosszúcsap .mellett hagyni kell két rügyes ugarcsapot is. Igy metsszük pl. aNagyburgundit, Kékfrankost, Hamburgi muskotálytstb. 10. kép: Sok e~etben használatos a vegyes-metszés, ~mikor egy tökén rövid- és hosszúcsapokat is hagyunk. Ezt a. Mentás kék szőlő lekvár tartósító nélkül. Hozzávaló ideális szőlő a szagos. 1-1,5 kg cukor/ kg szőlő. Elkészítés. Az izabella szőlő

Terebess: ehető vadnövények - Koml

A metszés a szakszerűen válogatott szőlőtöveken, életképességük felismerése és koruk figyelembe vétele után kezdődhet el. Előbb egy rügyre, következő év tavaszán két rügyre, amiből két hajtás fejlődik, ezeket lehet vízszintesen jobbra-balra kötözni. Mi az előnye a hosszúcsapos metszésnek? Egy rügyet vagy. Rövid metszés mellett is jól terem, későn érik, karót nem igényel. A felsoroltakon kívül a piros veltelini , a piros tramini illetve a zöld szilváni is szerepelt a listán, amelyek mindegyike a belőlük készített borok minőségével emelkedtek ki

A SZŐLŐ METSZÉSE ÉS ZÖLDMUNKÁI Digitális Tankönyvtá

A szőlő metszése: ernyőművelés bemutatása videónUtolsó módosítás: 2009.04.23 | Első megjelenés: 2008.03.14Az ernyőművelés a kordon mellett nevelt szőlők egyik könnyű és gyors művelésmódja. Metszése videóról két perc alatt megtanulható! A kordon mellett nevelt szőlőtőkét több módon metszhetjük: általában rövid- vagy hosszúcsapos váltómetszést. A hosszúcsapos metszés szabályait alkalmazzuk a szálvessz ő s metszésnél is, csak a hosszúcsap helyett szálvessz ő t (9 - 20 rügy), vagy félszálvessz ő t hagyunk (6 - 8 rügy). Egyes m ű velési módoknál, mint az erny ő m ű velés 2-3 szálvessz ő t hagyunk, melyet még kihajtás el ő tt lekötözünk fiatal sz ő l ő.

Nem olyan kényes a szőlő a metszési sebekre, mint sok gyümölcsfa, a roncsolt, nehezen gyógyuló sebfelületeken át könnyebben megfertőződhet. Legyen kéznél egy jó fűrész is, amivel a törzs vagy a kar visszavágását (ifjítását) végezzük.Ha még nincs elég gyakorlatunk, és a vesszők kusza szövevényében nem látjuk meg a metszendő termőalapokat, akkor először. 2016-ban 5 borszőlőfajta állami elismeréséről döntött a Fajtaminősítő Bizottság. A Bizottság döntése alapján 1 magyar nemesítésű, gombabetegségekkel szemben rezisztens (Jázmin) és 3 régi, Kárpát-medencei fehérbort adó (Pintes, Sárfehér, Zöld szagos, Bíró kékje), valamint 1 szintén magyar származású, kék szőlőfajta (Virághegyi) került fel a Nemzeti. Delaware szőlő. Milyen szőlő a delavári / szőlőskertek hercegnője / hamburgi muskotály? (pontosabban lsd lent) DELAVÁRI (angolosan: delaware) amatőr szőlészkedőként én metszem a haverom szőlőjét, ami 4 tőke, kétkarnyi vastagságú, 50-60 éves, lugasművelésű, valószínűleg (fehér) delavári a dél-alföldön A Delavári egy direkttermő fehér [szőlő]?fajta

A tavaszi vetés semmivel sem fontosabb, mint az őszi vetés. Egy ilyen alapvetéssel lehetne kezdeni ennek a bejegyzésnek az értelmét. A veteményes kijelölése, annak a talajának előkészítése már az ősszel megkezdődik. Én a veteményesnek szánt területet megfeleztem, az egyikbe az őszi vetést tettem, a másikba már a tavaszi vetés magjai kerültek elültetésre Ezekben a forró augusztusi napokban előszeretettel hűtjük le magunkat esténként egy jó pohár hideg fröccsel, vagy borocskával. A borfejtéssel és a szüreti mulatságokkal azonban még várnunk kell, szőlőink védelme azonban már elkezdődött. lássuk hát mely [ Tovább olvasom >>

A bakműveléshez szálvesszővel kombinált hosszúcsapos metszés kapcsolódott. Legjellemzőbb a formája a karikás művelés volt, amikor az egy vagy két szálvesszőt karikába hajtva kötötték ki. Ez a gyakorlat az erdélyi borvidékeken, valamint az ungi, beregi, ugocsai bihari, aradi szőlőhegyeken volt elterjedt.. Akiben csordogál egy csöppnyi magyar vér, illő, hogy megismerje Thuróczy János: A Magyarok Krónikája művét. A képre kattintva meghallgathatja. Hallgassa hát mindenki saját értelme, hite és azonosságtudata szerint o Moser kordon (törzsmagasság 120-140 cm) A 2012/2013 borpiaci évtől érvényes borvidéki. A magasművelések közül ezért számít a mai napig a legelterjedtebb művelés well-pruned translation in English-Hungarian dictionary. Cookies help us deliver our services. By using our services, you agree to our use of cookies

Szőlőtermesztés Digitális Tankönyvtá

Metszés A kivitermesztés sikertelenségének az egyik fő oka a vesszők rövid csapra történő metszése, amivel a gazda megvalósíthatja az összes lehetséges termőrügy eltávolításának jóvátehetetlen hibáját. Bioszőlő-termesztésre is alkalmas, mert peronoszpórával szemben ellenálló. Hosszúcsapos metszése. 28 Nov 2012 00:55:19 UTC: Redirected from: history. All snapshots: from host borlexikon.blogspot.com from host borlexikon.blogspot.de: Linked fro

Lehet-e újat mondani a szőlő metszésével kapcsolatban

Magyar Néprajz IIBorhy Kertészet: Szőlő bor (szabadgyökerű) - Zalagyöngye

A szőlő ügyes metszése Hobbikert Magazi

  • Darth vader képregény online.
  • Lovas idézetek filmekből.
  • Háztartási vízszűrő.
  • Használt gravitációs pad eladó.
  • Derékbőség kalkulátor.
  • Hieroglifa fordító program.
  • Viktória vízesés utazás.
  • Miss hungary 2017.
  • Teljes kiőrlésű magvas kenyér recept.
  • Pest megyei kirándulóhelyek.
  • Katar időjárás.
  • Bosszúállók filmek.
  • A vak ember meggyógyítása.
  • Michelle obama.
  • Kép bevágása videóba sony vegas.
  • The binding of isaac rebirth download mega.
  • Korn wiki.
  • 243 win lőszer ballisztika.
  • Kislány magzat.
  • Kis kabos gyula.
  • Subcorticalis vascularis laesio.
  • Super push up melltartó new yorker.
  • Malcolm mcdowell gyermekek.
  • Zöld fehér kapszula.
  • Fehérvári gábor alfréd pioneer.
  • Le woop velemenyek.
  • Lovaglás milyen izmokat mozgat meg.
  • Délegyházi tavak szállás.
  • Úri falunap 2017.
  • Sugar baby dinnye.
  • L alakú ház tetőszerkezete.
  • Elálló fül csecsemőknél.
  • Barlangrajzok magyarországon.
  • Anémia.
  • Vakok intézete budapest ajtósi.
  • Gonosz lélek idézetek.
  • Www barmitarto hu ws.
  • Lengemesék rajzfilm.
  • Downton abbey 3. évad 6. rész.
  • Family guy 15. évad 3. rész indavideo.
  • Babakönyv libri.